4 dolog, amitől igazán hatékonnyá válik a könyvelési szolgáltatás

4 dolog, amitől igazán hatékonnyá válik a könyvelési szolgáltatás

Sokat olvasni arról, hogy 10 éven belül már nem lesz szükség könyvelőre. Én úgy látom, hogy számviteli szolgáltatóra és gondolkodó-, az alkalmazások terén gyakorlott munkaerőre mindig szükség lesz. Ebből adódóan a jövő szakértő szolgáltatójának nyújthat segítséget a következő írás.

1. Még egy átadás-átvétel is könnyen áthidalható, ha konkrét listával támogatjuk meg a folyamatot.

A szolgáltató szektorban, főleg egy dinamikus növekedési fázisban, gyakran találkozom az új megbízásokhoz kapcsolódó feladat átadás-átvételi, vagyis a handover procedúrával. Érdemes erre a folyamatra egy standard feladatlistát készíteni, annak érdekében, hogy hatékonyan követhetők legyenek az egymást követő lépések megelőzve azt, hogy bármi is kimaradjon.

Tapasztalatom szerint első látásra elég ijesztőnek tűnhet ez a handover feladat, azonban ha kellően megtámogatjuk a folyamatot, akkor ez nyugtatóan hat az érintettek számára. Például a szerződésfajták felsorolása: úgymint ingatlan adásvételi-, bérleti szerződések, szolgáltatók szerződései; eszközök analitikája beszerzési dátumokkal, értékkel; pénzügyileg még nem rendezett követelések és kötelezettségek részletei, stb.

1. Még egy átadás-átvétel is könnyen áthidalható, ha konkrét listával támogatjuk meg a folyamatot.

Cégkivonatból, online feltöltött beszámolókból és NAV adatbázisokból jól lehet tájékozódni, de ismerni kell az adott cég számviteli rendszerének sajátosságait is. Nem mindegy, hogy forintban, vagy euróban könyvel a cég. Attól sem szabad eltekinteni, hogy ÁFA adónemben az általános szabályok szerint kezeli a cég az ügyleteit, vagy az ingatlanok adásvételére, bérbeadására speciális eljárást választottak-e.

2. Integrált rendszerben való dolgozás előrébb visz, mint gondolnád.

Nagyban megkönnyíti a napi munkavégzést, ha egy integrált rendszer képes az összes szükséges funkciót ellátni, és nem kell egyszerre több alkalmazást használni. Ezáltal nem kell áttölteni az adatcsomagokat, egyeztetni a törzsadatokat a párhuzamosan futó rendszerekben.

Minél kevesebb alkalmazást lehet használni több ügyfél kiszolgálására, annál egyszerűbb lesz az erőforrások átcsoportosítása is, valamint nem szükséges a folyamatos betanítás helyettesítés- vagy munkatárs váltás esetén.

3. A naprakész tudás és változásmenedzsment kihagyhatatlan elemei a könyvelési szolgáltatásnak.

A XXI. századi számviteli szolgáltató nem visel könyökvédőt, lassan már nyomtatóra sem lesz szüksége.

Párhuzamosan az informatikai megoldások fejlődésével, ezen a szakterületen is érzékelhető a változás a munkavégzéshez szükséges készségek terén.

Pár évtizeddel ezelőtt a monotonitástűrés volt az egyik legfőbb elvárás, ellenben napjainkban inkább a rugalmasság és a változásokhoz való könnyed alkalmazkodás készsége kerül előtérbe a munkatársak kiválasztásánál. Ennek az informatikai újításokon túl az is az oka, hogy folyamatosan változnak a jogszabályok, az adószabályok, az adóhatósági meghatalmazások, és az ezekből fakadó kockázatok, valamint ügykezelés.

 

A naprakész tudás és változásmenedzsment kihagyhatatlan elemei a könyvelési szolgáltatásnak.

A 90-es években már egy PC látványa is izgalomba hozta a könyvelőt, manapság pedig minimum 10 alkalmazás, napi szintű használata átlagos ebben a szektorban.

Tapasztalatom szerint, pont ezek azok a változások, amelyek miatt népszerűbb lehetne a számviteli szakma, mint korábban. Rendkívüli kreativitás és informatikai affinitás szükséges a munkavégzéshez, magas koncentráció és feladatkövetés, határidők követése és tartása szükséges. Korszerű- és modern munkakörnyezet vonzza a tudásszomjas és képzett munkaerőt, ezért érdemes odafigyelni az irodai környezetre és körülményekre is.

4. Tervezzünk legalább egy lépéssel előre és mérjük fel a potenciális kockázatokat!

A tulajdonos érdekeit szem előtt tartó és állandóan szemfüles számviteli szolgáltató, minden új tranzakció számviteli kezelése során, tisztában van az esetleges kockázatokkal, melyre azonnal felhívja az érdekeltek figyelmét.

Még ennél is hatékonyabb, ha már egy-egy szerződés megkötése, vagy tranzakció bonyolítása előtt konzultálnak a számviteli és adószakértőkkel, megelőzve ezzel a kockázatok utólagos kezelését és a nehézkes egyeztetést.

Ebben a folyamatban segíthet a szoros bizalmi kapcsolat felépítése, túlmutatva az „adatfeldolgozói”, könyvelői szerepkörön. A CBRE Corporate Accounting üzletága rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal és szakértő bázissal, amelyre támaszkodva biztonságban van minden ingatlan tulajdonlással és bérbeadással kapcsolatos tranzakció. Az elmúlt 6 évben nem volt olyan adóvizsgálat, ahol elmarasztaló megállapítás született volna cégünknél. Mindezek mellett az ügyfeleinkkel kialakított hosszú távú bizalmi kapcsolat segít minket abban, hogy minden esetre hatékonyan fel tudjunk készülni.

Amennyiben a témával kapcsolatban felmerülne benned  további kérdés, fordulj hozzám bizalommal.

További híreinkért, kutatásainkért és elemzéseinkért a LinkedIn-en is!